3. fejezet: A démon ereje
Daniel nem tudta mi tévő legyen, ellenfele most már jóval erősebnek látszott nála. „Mégiscsak meg kell próbálnom” gondolta, és nekitámadott. Minden erejét összeszedve mindkét tőrével ellenfele oldalára célozva vágott. Ahogy a tőrök hasítni kezdték az aurát, egy kis energia felszabadult, de a tőrök gyorsan negáltak. A vezér elmosolyodott, és Danielt egy vágással hátrarepítette.
- Elég erős fegyvered lehet, ha idáig, bele tudtál vágni az aurámba, bosszantó az energiaveszteség, de megoldom- mondta a vezér, majd elmosolyodott. Daniel saját mellkasára nézett, a vágás végighasította azt. „Mások már meghaltak volna, oka van annak, hogy még élek, nem kaphatnak el” gondolta, majd újra támadásba kezdett. Ezúttal ellenfele védekezett, majd visszavágott, Daniel ki is védte, de a vágás ereje hatalmas volt, és Daniel alig tudta megtartani ellenfele kardját. A vezér megint elmosolyodott, és Daniel látta, hogy így nem fogja sokáig bírni a harcot. „Egyszerűen túl erős, mit tehetnék?” Gondolta, majd újra próbálkozott egy támadással. A vezér egy gyors ellentámadással elütötte fegyvereit magától és Daniel ez váratlanul érte, így a földre került. Ellenfele gyorsan megpróbálta leszúrni, de Daniel átgurult másik oldalára és fölpattant. Már lihegett és szédült a sebek okozta vérveszteségtől. Ellenfele még mindig vigyorgott. Daniel védésre készült, és ellenfele támadott is. De nem akármilyen módon, kardját a föld felé szegezte és az energia láthatóan összegyűlt előtte, majd egy nagy suhintással ellökte Daniel felé. Daniel annyira meglepődött, hogy képtelen volt kitérni. Az energiahullám hosszan belevágott a mellkasába és ő hátralökődött az erejétől, és hirtelen a földön találta magát. Szinte már gondolkodni se tudott, egy benne lévő hang vérért kiáltott, a zsivaj a fejében hatalmas volt, úgy érezte majd megőrül. Ellenfele fölé került, és egy torokszúrással akarta lezárni a küzdelmet, de Daniel gyorsan kigurult a szúrás elől, épphogy megúszta. A sok gondolat között csak egyet tudott határozottan megfogalmazni. „Te, démon! Ha tényleg bennem lakozol, adj erőt!” Hitelen minden hang elhalt a fejében, csönd volt, halálos csönd. Még ellenfele is megtorpant, megérezte a hirtelen változást. Ezt kihasználva támadott. De ellenfele nem mozdult, és tőre könnyedén, túl könnyedén csúszott át az energia aurán és vágott bele ellenfele húsába. Daniel körülnézett, mintha szürke lett volna a világ, és minden lassan mozgott, még önmagát is lassúnak érezte. „Nem tudom, mi történik, de itt az alakalom” gondolta. Addig csapta, vágta, szúrta ellenfelét ameddig bírta. Aztán összerogyott fáradságban. Sebei igaz lassan gyógyultak, mégis nagyok voltak, és kifáradt.
Hirtelen abbamaradt a szürkülés és lassulás, ellenfelén a vágások már igaz lassan kibontakoztak eddig is, de most felordított több sebből vérezve a földre hullott. Aurája megingott, de sikerült megtartania.
- Hogy dögölnél meg! – fakadt ki. – Hogy voltál képes erre démonfajzat? Csak egy újonc vagy! Mégis hogy képes egy taknyos újonc áttörni a pajzsomat és megsebezni ilyen gyorsan hirtelen! Átkozott démon, ezért számolunk! – ordította, majd vért köhögve összerezzent a földön. Danielnek távolinak hatottak szavai, feje ismét megtelt a hangokkal, a vért követelték. Le is nyalta pengéjéről, majd föltápászkodott. Sebei ismét begyógyultak, jegyezte meg egy mosoly mellett. Rátekintett a földön haldokló parancsnokra, majd elindult a megmaradt ló felé. Hangot halott maga mögött. A vezér föltápászkodott és ezt sziszegte miközben aurája felizzott:
- Nem menekülsz el olyan könnyen! – ezzel előkapott egy italt az övéről. A tisztek végső fegyverét. Daniel hallott már róla, ez egy olyan eszencia volt, amely akár a haldoklót is fölkeltette kis időre, erejétől függően, a bosszúcsapáshoz használták, egy amolyan utolsó erőként. A vezér fölhörpintette és ereje hirtelen kicsapott.
- Még ha el is menekülsz előlem, legalább föltartalak, amíg a hadsereg elzárja az utadat és elkap! – mondta dühtől tajtékzó szemekkel. Daniel mosolya lefagyott. „A hadsereg! Sietnem kell, minél gyorsabban ét kell jutnom a hegyeken, ott már biztonságba vagyok” gondolta. Megfordult, ellenfele aurája furcsán vibrált, zöld energiája kezdett átcsapni pirosba. Abban reménykedve, hogy ellenfele még nem nyert vissza elég erőt a mozgáshoz támadott. Tőre átfúródott éppen feltámaszkodó ellenfele torkán. Az áldozat vért köhögött fel, de szája mosolyra ált. Aurája egyre pirosabb lett. „Hát persze, ő más most halott, csak az ital tartja életben, nem érek semmit, amíg a hatás tart” gondolta Daniel. A vezér megragadta Daniel bal kezét, mellyel szúrt, majd fölkapta a földről kardját és szúrni készült. De nem volt elég gyors, még mindig egy sebesült erejével küzdött, az ital hatása még nem teljesedett ki. Daniel kihúzta tőrét a nyakából és minden erejét beleadva két tőrével levágta ellenfele kardot tartó kezét, majd elrúgta magától és hátraugrott. Ellenfele a földre hullt. Majd lassan újra tápászkodni kezdet, az arcán még mindig földöntúli mosoly virított. Daniel most értette meg igazán mi történt sajátmagával, ellenfele is ugyanolyan áldozat volt, mint ő, áldozat a birodalom mocskos oltárán, ahol mindent megtesznek a győzelem érdekében, és még a démoni és embert meggyalázó erőktől se riadnak vissza. A vezér felegyenesedett és felvette kardját a földről, az agya már teljesen elborult és esztelenül rohant neki Danielnek. Daniel egy laza kitéréssel akarta a földhöz vágni, de erősebb volt, mint hitte, sőt még erősebb volt, mint élve, az italtól az energiája teljesen bevörösödött, és esztelenül csapkodott. El is találta Danielt, bár szinte véletlenül. Daniel hátrazuhant, a vágás végigment a mellkasán. Várta ellenfele támadását, de az összevissza csapkodott. Majd egyszer csak mintha észrevette volna, felé vetette magát. Daniel gyorsan kigurult, majd fölpattant és minden erejét beleadva ellenfele magmaradt karjára célzott. A tőrjei elkezdtek belecsúszni a húsba, de a kar negyedénél megálltak. A meglepődés miatt elfelejtett védekezni, és ellenfele átszúrta mellkasát. Ellenfele lerúgta kardjáról, és Daniel a porban landolt. „Nem csak a teste kitartása, még az ellenálló képessége is növekedett” gondolta. Gyorsan lenyalta tőréről a vért, és sebei gyógyulni kezdtek. A vér meleg volt, felnézett ellenfelére, aki szinte füstölgött. Szó szerint forrott a vére. Még a vérveszteségtől szédülve Daniel védekezésbe állt. Ellenfele lassan lépkedett előre, a testén lévő temérdek sebből csöpögött a vére. Majd hirtelen támadásba lendült, eszeveszettül csapva Daniel oldala felé. Daniel két tőrét védekezően maga mellé emelte, ellenfele ereje pedig olyan erővel ütött védelmére, hogy Daniel hátratántorodott. Daniel visszanyerve egyensúlyát visszatámadni készült, de ellenfele elütötte a támadást maga elöl és tovább támadott. Daniel egy tőrrel védte a támadást, tőre arrébb pattant, de ellenfele védelmén belül volt. Másik tőrével ellenfele csuklójába szúrt, mely így meggyengült, majd könyökével állón csapta a vezért. A vezér aurájában Daniel szinte égett, akkora volt a forróság, ezért gyorsan hátraugrott és fölkapta tőrét. Ellenfele még csak most kezdett feleszmélni az ütéstől. Daniel ezt kihasználva gyorsan nekirohant és két tőrét ellenfele gyomrába mélyesztve levitte a földre. Ellenfele ekkor váratlan, és esztelenségre valló dolgot tett. Hirtelen átszúrta Danielt és önmagát kardjával. Ahogy csattantak a földön a vezér szájából egy jókora adag vér ömlött ki, Daniel se volt sokkal jobb állapotban. „Én meggyógyulok, viszont ő hamarosan meghal, de a célját elérte, húzza az időmet, ha nem végzek, gyorsan elkapnak, a francba is, véget vetek ennek!” Gondolta Daniel forrongva és elkezdte tőreivel csépelni ellenfele megmaradt karját. Amint az levált gyorsan kiszabadította magát és eldobta a véres kardot. Ellenfele teste még mindig vonaglott a földön. „Így jár az, aki az erőért a rossz oldalra fordul, most meg amikor meg kéne, nem tud meghalni” gondolta, majd elindult az utolsó ló felé.
Már éppen felkászálódott a lóra, amikor léptek hangját halotta. Hátrafordult és a vezért látta felé támolyogni. Az ital hatása kezdett elmúlni, eddig futotta a saját ereje. Daniel együtt érzően lenézett az emberi csonkra.
- Tudom, hogy érezheted magad – mondta Daniel, a haldokló elmosolyodott. – Ha most nem egy halálán lévő szerencsétlen lennél… -
- De az vagyok, és magam választottam – vágta közbe vért köhécselve ellenfele. – A birodalom tényleg gátlástalan, … túl messze mennek – nyögte miközben térdre rogyott. – Remélem, eljutsz, a határon túlra megerősödsz, és ….. a nevemben is ….. – ezen a ponton összeesett és vértócsában ázva meghalt. Daniel a lenyalta a tőrén maradt vért a gyógyuláshoz, és elgondolkodva nézte a halottat.
- Tudom mi volt a vége, hogy mit akartál mondani, s ezt is fogom tenni, BOSSZÚT ÁLLOK!
