Bár nehéz volt, de Carlosnak és Susannek sikerült elmenekülnie a faluból. Daniel távozása után még több katona érkezett, így kénytelenek voltak azonnal indulni. Gondtalanul el is jutottak a hágóig, ahol nem találták Daniel, így kénytelenek voltak továbbmenni. Carlos befolyásával könnyedén haladtak át az őrposztokon, mivel az ott lévők nem tudtak még semmiről, ami lenn történt. Daniel mindeközben elszántan vágtatott, nem félve a halált.

A Golmurból kivezényelt sereg már majdnem elérte a határt, a kapitányuk Artemisz Warder égetlen dühvel vezette a csapatokat, hogy mihamarabb teljesítse feladatát, ám katonái tudták, hogy valójában csak azért hőséé akarja magát kinőni, és az ilyen kis feladatok nem hoznak dicsőséget, véleménye szerint. A katonák két dolog miatt is rettegtek, egyrészt a démontól, másrészt Warder kapitány önfejű akcióitól, és attól hogy esetleg komolyan fogja venni az ügyet. A határhoz vezető hegyi út bejárata már nem láthatóvá vált, ekkor egy katona megszólalt:

- Warder kapitány, mi az ott a távolban? – A kapitány előremeredt, a távolban valóban egy kis alak volt látható, lóval tartott a határ felé.

- Jó eséllyel a démonfajzat az, íjászok tűz! – parancsolta, habozás nélkül. Emberei próbáltak magyarázkodni, hogy mi történik, ha az ott mégse a démon, de Warder fenyegetően leintette őket.

- Kussoljatok barmok! Nincs idő ilyen apróságokon rágódni, mégis ki más járna magányosan erre? – Eközben az íjászok tüzeltek. De a nyilak elkerülték a célpontot, az alak a sereg felé nézett, majd gyorsított vágtáján, és eltűnt a hegyek meredek falai között vezető úton.

- Ti szerencsétlenek, jelezettek egy máglyával az első őrposztnak, ha jól tudom nincs nálunk üzenet közvetítő kristály, amin beszélhetnénk, gyorsan barmok! -  Warder meg se ált, amíg az a néhány ember, aki elvégi a feladatot kiválik a tömegből, hajtotta tovább a sereget. Tudta, hogy minden áron meg kell állítania a démonfajzatot, a birodalom nevében.

Daniel beért a hegyek közé, áldotta a véletlen művét, hogy a nyilak elkerülték, és épségben bejutott a hegyek közé. Még sohasem járt a szomszédos Thorir földjén, de úgy halotta nagy erdőségek terülnek el arrafele. Daniel, aki gyerekkora nagy részét a sivatagban, és a birodalom szívében lévő szent fák erdejében töltötte, kíváncsian várta, milyen lehet, egy havas, erős tájon élni. Az út kezdett egyre meredekebb lenni, ugyanakkor nem szűkült. „Biztos a seregek átkelését szolgálta ez az út is a nagy mágiabirtokló háborúkban” gondolta Daniel. A nagy mágiabirtokló háborúk úgy kezdődtek, hogy a Thoririak a földjükön valahol az ország közepén ráleltek a mágikus erők forrására, és elfoglalták azt (de fővárosuk furcsa mód nem oda épült). A birodalmiak nem hagyhatták, hogy a mágiát teljes egészében a másik nemzet uralja. Tehát háború kezdődött a két nép között, melynek rögtön az elején a Thoriri mágusok, erődemonstrációként a hátáron egy hegységet emeltek, ami majdnem az egész határt lefedte. De ettől az erőfeszítéstől a mágusok meggyengültek, és a birodalmiak utakat vájtak a hegyekbe. Ám a háború végül vereséggel zárult a birodalom számára, és az ellesett mágikus technikákból kialakult az energetika, mely igaz sokkal gyengébb a mágiánál, nagy fegyver lehet jó kézben. Ezen felindulva sok évvel később a birodalom és Thorir országa még egyszer háborúba került, mely egy szomszédos, harmadik nemzet kiirtását eredményezte, akikről nem is maradt fenn sok információ. Ezután a két birodalom ingatag békét kötött, mely egyre inkább bomlani látszott. Mindez 10 éve történt.  Daniel továbbhaladt útján, és a távolban pár házikó és egy torony jelent meg. „Egy őrposzt, át kell jutnom!”

Az éppen soron lévő őr szokásos őrködését, amikor valami a távolban, lenn a hegyek szélén észrevett egy nagy jelzőmáglyát. Azonnal elrohant az őrposzt parancsnokához, aki épp nappali sziesztáját töltötte. A parancsnok eleinte mérges volt, majd lassan félelemmel telt meg. Kiállt a katonák elé, és így szólt:

- Lentről jelzett nekünk a hadsereg, valami jön, a feladatunk, hogy azt a valamit, vagy valamiket feltartsuk és megállítsuk, hogy a hadsereg elintézhesse, amit el kell intéznie. Teljes készültséget, és zárjátok le az átjárót az úton! – parancsolta. Majd a mellette állóknak halkan odanyögte: - Nem tudhatjuk, hogy mi jön felénk, de ha az egész hadsereg eljött Golmurból, akkor annak nyomós indoka van, készüljetek fel akár a halálra is…

Daniel lovával beért egy nagyobb nyílt terepre, melynek végén ott volt az őrposzt. A vaskapu bezárásával még nem végeztek, az egyik toronyban viszont máglya lobogott. Még inkább siettetni kezdte lovát, és gyorsan felmérte a kapu fölötti falakat. Íjászok álltak rajta, és már be is célozták Danielt.  A nyílvesszők szinte lassítva suhantak el mellette, ahogy koncentrált kikerülésükre. A lovát súrolta pár, de az állat tovább vágtázott, az egyre csukódó kapu felé. Az már csak résnyire volt nyitva, amikor odaért. Az íjászok újratöltöttek, és lőttek. Ezúttal nem tévesztettek célt, és Daniel is csak az átjutásra koncentrált. Lova sok lövést kapott, és az ő mellkasába, kezébe és lábába is fúródtak nyílvesszők.  Utolsó lépéseivel a jószág egészen közel jutatta Danielt a kapuhoz, mely vészesen csukódott. A ló elkezdett kidőlni Daniel alól, és ő elrugaszkodva róla átugrott a kapu szűkülő bejáratán. Túloldalt meglepetés várta. 10 ember blokkolta útját, és egy csukódó második kapu.  Daniel a levegőben kihúzta tőreit, és egy emberen landolt, akit meglepődöttségében könnyű volt megölni. Daniel rögtön támadott, a meglepetés előnye vele volt. Nekiugrott egy másik katonának is, leszúrta és fordult a következőre.  Annak már volt annyi lélekjelenléte, hogy Daniel első szúrását ki tudta védeni kardjával, de a másodikat már nem. „3 halott, maradt 7” gondolta Daniel. „Ez még mindig túl rossz arány a számomra” gondolta, majd újra támadott. A katonák kezdtek felocsúdni az események hirtelen történéséből és ők is Danielre támadtak. Daniel következő áldozata ügyesen védekezett, sorra védte Daniel vágásait és szúrásait. De így sem tartott sokáig párviadaluk, Daniel végül mégiscsak haladhatott tovább, a támadásában. A maradék 6 katona oldalról támadta, vágásaikat nagyjából levédte, de egy két támadás súrolta a testét, amin kis vércsíkok keletkeztek.  Daniel kitört az ellenfelek gyűrűjéből, és megpróbálta megkerülve őket elérni a második kaput, mely szintén vészesen kezdett csukódni. Egyik ellenfele útját állta, rávágott, de nem sikerült betalálnia, egy kis cselezéssel átfordult ellenfele mellett, és hátulról adta meg a végzetes vágást, majd ugrott is a kapu felé. A suhanó nyílvesszők szinte a földhöz szögezték Danielt, a kapu előtt. Ellenfelei ismét körbevették. Érezte, hogy elhagyja az ereje és a kapu lassan, de biztos csukódik, elvágva előle a menekülés útját. A hangok a fejében elviseletlenül zsongtak. Egyik tőrével átvágta egyik ellenfele bokáját, a másikról lenyalta a vért, majd átdobta magát az előbbi katonát, rá a saját háta mögött lévőre, a tőle jobbra lévő támadását kivédte, és az egyik még meglévőre támadott, sikeresen. Daniel a kapu felugrott, hátrahagyva maradék éppen talpon lévő ellenfeleit. Épphogy átcsúszott a kapun, de ekkor fogást érzett a csuklóján. Az egyik katona ráfogott a kezére, amire a kapu lassan rázárult. Daniel erős fájdalmat érzett, és a kezét nem érezte, tudta ez mit jelent, és azt is, hogy vissza fog nőni elveszett végtagja, az újonnan szerzett ereje miatt. A kezével együtt egyik tőre is ott maradt a kapu túloldalán, de ez most nem érdekelte, elindult futva, amilyen gyorsan csak tellett tőle.

A kapu túloldalán állok átkozták a démonfajzatot. Kifogott rajtuk, nem sikerült feltartani. Igaz a második őrposztnak megadták a jelet, és biztosra vették, hogy ott nem fog átjutni a fattyú. Viszont jelentősen meggyengítették, és egyik fegyverét is elszedték tőle, ráadásul a kezével együtt. Így összességében, mégis örült az őrposzt kapitánya, amikor, hirtelen furcsa dolgok kezdődtek. Parancsba adta, hogy a kezet, a tőrrel együtt hozzák oda neki. Ám amint az egyik katona felvette a földről, az ujjak halványzölden kezdtek világítani, és lassan semmivé foszlott az egész kar. Az összes katona döbbenten nézett. Nem tudták elképzelni, hogy lehetséges ez.  És ugyanekkor hirtelen zölden kezdett világítani a tőr is, és fölemelkedett a földről. Ijedtükben a katonák próbáltak minél messzebb menekülni a jelenségtől. A kapitánynak majdnem leesett az álla. A tőr lassan emelkedni kezdett, karcolta a súlyos vaskaput és egyre inkább beljebb ‘’éget’’ az anyagba, mintha át akarna menni rajta, úgy látszott idő kérdése és sikerül is neki.

Daniel futott, ahogy tellett tőle. A keze lassan gyógyulni kezdett, nagyon lassan. Az út elkezdett fölfele kanyarodni, egyre beljebb ért a hegyek közé. „Vajon mennyire lehet még a határ?” Gondolta. „ Hiszen már átjöttem az őrposzton, nem lehet messze a hágó teteje.” Hirtelen előreesett, egyre jobban szédült. „Hát persze a vérveszteség, majd elmúlik” gondolta, de csak lassan tudott feltápászkodni és továbbindulni.

A csapatok elérték az első őrposztot. Kinyittatták a kapukat, de az őrposztból senki se szólt a tőrről, ami elkezdett sebesen repülni, a hágón. Mindenki csodálkozva nézte. Kivéve Artemiszt.

- A démonfattyú erre járt, tényleg nem kétséges, csak abba az irányba kell mennünk, amerre a fegyvere száll, és elkapjuk a démont! –

Daniel ekkor ért egy újabb nyitott részre, ennek a végén szintén volt ez őrposzt. Viszont ez már egy kisseb erőd volt, és a kapu teljesen zárva volt. Az íjászok a falon észrevették Danielt, és felhúzták íjukat.  Daniel sprintbe kezdett, és ide-oda cikázott. A nyilak sorra elhúztak mellette, egy kettőnek sikerült is megkarcolnia őt, viszont ez semmiség volt. A fal aljába ért, majd elkezdett felfutni a falon. Már majdnem fenn volt, amikor érezte, hogy alábbhagy a lendülte. Éppen elkezdett volna visszazuhanni, amikor megmaradt tőrét sikerült beleszúrnia kőfal tetejébe. Gyorsan fölhúzta magát a falra, és körbepillantott. Az íjászok épp végeztek az újratöltéssel, és rászegezték íjukat. Daniel elindult oldalra, és lendületből egy nagy vágással végzett a legközelebbivel. Fordult és elkapta a másikat is, majd a testen dobbantva továbbugrott, hogy végezzen harmadik ellenfelével is. Leérkezett a földre, mögötte puffantak a testek, és nyilak süvítettek felé. Daniel az erődítmény belseje felé leugrott a falról, mögötte az íjászok egymásba lőtték nyilaik. Daniel leérkezett a földre, és majdnem összeesett. Igaz a vér mintha felpezsdítette volna, fáradt volt, sok harc, és rengeteg utazás volt a háta mögött. „Vajon meddig bírom még” gondolta magában. Ekkor kilépett elé egy nagyobb darab alak, és kivonta kardját.

- Nem tudom ki vagy, de hogy nem véletlenül jeleztek nekünk az biztos. Én a második őrposzt kapitánya ezennel most végzek veled kölyök! – mondta. 

Ezzel vágott is Daniel felé, de Daniel sebessége meglepetésként étre. Daniel gyorsan fölpattant és kivédte meglévő tőrével a csapást.  Majd arrébb lökte ellenfele kardját, és szúrt. De mielőtt betalált volna ellenfele visszarántotta kardját és védte a szúrást, majd vágott. Daniel hátraugrott, majd furcsa jelenségben volt része. Valami csillant, majd vérfröccsenés, és a másik kezében ismét ott volt a tőre. Ellenfele vállánál pedig egy lyuk tátongott. Daniel kapott az alkalmon és lenyalta a vért a tőréről.

Ellenfele majdnem térde esett, de korrigálta magát, előrelépett és támadott. A sebesült támadását már könnyebben védte, és 2 tőrrel jobban harcolt. Előreugrott és ellenfelét hasba szúrta, és hátralökte. A kapitány nem bírta tartani az egyensúlyt, és a földre zuhant. Daniel fölmérte a terepet, csak az udvaron kellet átfutnia a másik kapuig. Az őrök még túlságosan zavarodottak voltak, nem kezdték el becsukni a kaput, vagy felállni, hogy védekezzenek, eddig úgy vélték a kapitányuk megoldja majd ezt az ügyet. Daniel futni kezdett, ekkor éles fájdalmat érzett a hátában. A megmaradt nyilasok tüzeltek rá, ezt kifelejtette a számításból. Előrebukott, de tovább futott, majd hirtelen egy katona oldalról ráugrott és földre vitte.  A katonák elkezdték összeszedni magukat, és máris még kettő ott termett. Mivel az aki földre vitte nem védekezett rendesen, könnyű dolga volt az eltávolításával, lelökte magáról a testet és feltápászkodott. Amint ezt megtette megkezdték a támadást ellene.  Daniel hárított, majd fordulásból átvágta egyik támadóját, és elindult a kapu felé.  Az oldalról érkező támadásokat igaz nehezen, és sok ki sérüléssel hárította, és célpontja egyre közeledett. Ekkor egy nyíl a vállába csapódott, és megtántorodott, egy második vessző pedig a hátába ált. Egy őr elé került és onnan támadott, Daniel épphogy kitért előle, a kardja végighasította a felkarját. Két tőrével együttesen szúrt, úgy végzett támadójával, majd előrelépett.  Hirtelen egy kardot látott kijönni a mellkasán, és a fájdalom elviselhetetlenné vált, a fejében a hangok morajlása úgyszintén. A maradék lélekjelenléte szerencsére elég volt ahhoz, hogy tőrjeit megforgatva hátraszúrjon, és ezzel ellenfelét megölje. Majd újra nekiindult, gyorsan szájához emelte egyik tőrét, hogy a vért lenyalhassa.  Kezdett kitörni az őrök közül, a nagy részük még csak most rohant ki az épületekből, és a kaput se kezdték még becsukni. Daniel előtt mér senki se volt, mögötte is csak kevesen, távolabb lehagyva. Tiszta volt az út. Daniel belehúzott, sebei kezdtek beforrni.  Ekkor a fejébe belehasított 1 nyílvessző, és érezte, hogy el kezd a teste összecsuklani. „Még a halhatatlanság se bírja megtartani a testem, a fejem nélkül” gondolta, majd érezte, hogy egy második nyílvessző is a fejébe áll, majd minden elsötétült.

Amikor fölébredt, rögtön észrevette, hogy nem telhetett el sok idő az ájulása óta. „Bizonyára begyógyult a fejem, és így elmúlt a seb is, ami ezt okozta” gondolta. Körbepillantott. A kaput már bezárták, és épp Daniel megkötözni készültek. „Tehát volt annyi eszük, hogy rájöjjenek, valami miatt nem halok meg” gondolta Daniel, és tüzetesebben megvizsgálta a környezetét.  A katonák bevitték egy fal alá, ahol ketrecek sorakoztak. Négyen közeledtek felé, de még nem vették észre, hogy fölébredt. A fegyvereit magától 1 méterre balra látta, a katonák jobb felől közeledtek, épp megtárgyalták az eseményeket.

- Azt mondják ez valami démonfajzat, azért tudta leölni ennyi emberünket és a kapitányt. – mondta egy katona, a hangján érződött a megvetés.

- O, de viszont mi elkaptuk, úgy hogy meg se döglött, hát milyen díjat kaphatunk mán érte! – mondta egy másik.

- Közeledik a hadsereg, lassan át is adhatjuk nekik! – válaszolta egy harmadik. „Tehát közeledik a hadsereg, mennem kell tovább!” Gondolta Daniel. „De ha a fegyveremért ugranék, azt biztos észrevennék, mit tegyek?” Miközben ezen gondolkodott a katonák folytatták.

- Úgy ám látszanak már a távcsövekben, olyan 5 perc és itt lesznek. – mondta az első.

- Igen, igen, de nem kéne megkötöznünk, mielőtt fölébredne?- mondta a negyedik sürgetően.  „A francba, sietnem kell” gondolta kétségbeesetten Daniel. „Megvan! A tőröm valahogy visszarepült hozzám a múltkor is, talán ha rákoncentrálok…”

- Nyugodján má meg, hát kapott egy nyilat a fejibe, nem köl ez föl! – mondta a második nyugtatóan.

- Igaz, de ne feledjük el, hogy egy démonfajzatról beszélünk, sose tudhatjuk, mi történhet!- Válaszolta egyre idegesebben a negyedik. Daniel eközben picit kinyújtotta a kezét, és koncentrált. Örömére a tőr tényleg elkezdett mozogni felé a földön, és halványzölden világított. Ekkor egy magasabb beosztásúnak kinéző alak lépett a katonákhoz.

- Mit csináltok? Szolgálatban vagytok, a démonfattyat mindjárt át kell adnunk a hadseregnek! Azonnal kötözét.. – Az utolsó mondatát már nem tudta befejezni, mert a szájából vér fröccsent ki. A tőrei elértek Danielhez, aki felpattant és mellkason szúrta hátulról a tisztet. A katonák az ijedtségtől a kardjukhoz nyúltak kapkodva, és próbálták kihúzni több-kevesebb sikerrel. Daniel ignorálta őket, és futva a kapu felé indult. „Nincs időm, nincs időm az őrökkel foglalkozni, minél gyorsabban át kell jutnom!” Gondolta. A fal tövében futva már az udvar felén átvágott, amikor a falon lévő őrök észrevették. Pár méter haladás után riadót fújtak. Daniel még inkább rágyorsított, és épp a falhoz ért, mire az első nyilak elsüvítettek mellette. Szerencsére egy se találta el, és elkezdett felfutni a falon. Mire a lenti katonák odaérek a falhoz, ő már a mellvéden volt. A hangok a fejében elkezdtek kavarogni, majd egy szó egyre többször ismétlődött: „ÖLJ!” Daniel nem tudott ellenállni a kísértésnek, mintha nem is maga gondolkodott volna, és az íjászok felé vette az irányt, ahelyett, hogy a túloldalt leugrott volna a falon. „Végülis, ha megölöm, őket utána nem tudnak, majd nem tudnak hátba lőni, amikor futok” ez az egyetlen értelmes magyarázat futott át a fején, amiért tényleg érdemes lenne leszednie az íjászokat. Az íjászokat meglepetésként érte az oldalba támadás, de sokan voltak a falon. Amikor Daniel sok sebbel, de viszonylag gyorsan lemészárolta az ötödiket is, akkor átfutott az agyán, hogy lenyalja a vért a tőréről. Meg is tette, miután még egy íjászt megölt. Hirtelen elmúlt az ölési késztetése, és a hangok a fejében is. Leugrott a falról, és futni kezdett tovább a hágón, el az őrposzttól. 4 íjászt hagyott maga mögött az erődítmény falán, akik a meglepettségtől elfelejtettek tüzelni rá, ás így lassan elhagyta maga mögött az őrposztot.

A hadsereg előtt feltűnt a második őrposzt erődítménye, de Artemis mégis húzta a száját. „Már rég el kellett volna kapnunk” gondolta magában, és felnézett az erődítmény falára. Ekkor vészriadót fújtak odabenn. Artemisz ettől még inkább idegesebb lett.

- Gyerünk, gyorsítsunk a tempón, nem csúszhat ki a kezünk közül a démonfatty! Mondta, majd tovább unszolta fáradt lovát, még gyorsabb sebességre kényszerítve azt.     

A határőrök végeztek az összes procedúrával, Susan és Carlos már Thorir országának területén volt. Egy határőrrel sikerült megbeszélniük, hogy ottmaradhassanak a bódé előtti ‘’ várakozó ’’ területen.

Carlos idegesen várta, mikor érkezik Daniel, Susan közömbösebben vette az ügyet. Sőt, egyenesen mérges volt a fiúra, hogy egyszer csak betoppant az életünkbe, és máris menekülés közben találják magukat, és el kell hagyniuk az országot. De apja komor tekintete miatt, nem mert hangot adni véleményének, viszont őszintén remélte, hogy a fiú soha nem ér el a határhoz. 

Daniel úgy érezte, hogy kezdi elhagyni az ereje. Szinte megállás nélkül haladt a tűző napon, harcolt, menekült. És bár a démon által valahogy nem halt meg és sebei folyton begyógyultak, az ereje, energiája nem jött vissza. Érezte, hogy nem bírja már sokáig, viszont tudta, hogy a határ már közel van. Kiért egy egyenes szakaszra, a távolban épületeket látott, egyiken a birodalom, másikon a Thoriri király címere díszelgett. Ekkor lovak vágtájának zaja csapta meg fülét, és csak egy dologra tudott gondolni. „Végem van, a célom előtt. Beértek.”

A kanyon tetején, melyben a tényleges határ elhelyezkedett egy fehér köpenyes alak üldögélt. Most hogy meglátta a távolban közeledő Danielt, és mögötte a hadsereget, föltápászkodott. Fehér szembogaraival lenézett a közeledőkre. Daniel különleges ereje rögtön szemet szúrt neki, és elmosolyodott.

- Ostoba birodalmiak, azt hiszik, olyan könnyen megállíthatják, bár a parancsaim miatt nem avatkozhatok bele a dologba, amíg át nem jutott, mégis érdekfeszítőnek néz ki a helyzet. – mondta magának, majd ellépett a sziklafaltól.

A lovak egyre közeledtek hozzá, ezt hátranézés nélkül is meg tudta mondani. Danielnek esélye sem volt lehagyni őket ezen a sima terepen. Viszont az épületek előtte szintén nőttek. Ekkor fölsorakozott előtte három ember. Daniel kinézetükről rögtön megismerte őket, birodalmi mágusok voltak. Már majdnem elérte őket, amikor sikerült egy varázslatot létrehozniuk és egy halványlila csóva jelent meg Daniellel szemben. Daniel oldalra vetődött, de nem tudta teljesen kikerülni a támadást, és az oldalba kapta. Sebesületlen oldalával esett a földre, majd fölpattan és támadott, amilyen gyorsan csak tudott.  Az előtte lévő mágus nem tudott védekezni, a támadásával Daniel először felhasította a mellkasát, majd másik tőrével elvágta ellenfele nyakát. Ugrott tovább a második felé, de az egy valamivel gyengébb lövedék csóvát lőtt rá. Ezúttal a lövés telibe találta Danielt, aki összeszorított fogakkal, megpróbált ellenállni a toló hatásnak. Ez sikerült is neki, de a teste súlyosan megsérült. Nekiugrott tőreivel az újra varázsolni készülő mágusnak, és egy keresztvágással végzett vele. A harmadik mágus épp energiát gyűjtött egy nagyobb varázslathoz, így könnyű célpont volt Danielnek. De ahogy elindult, hogy végezzen vele hirtelen érezte, hogy valami belécsapódik. Sebeibe fájdalom nyilallt és szivárványszínű lángok borították el a testét. 

Artemisz elégedetten nézte, ahogy támadása földre viszi Danielt. A kezéről vér csöpögött, és a vér szivárványszínűen lángolt, a kezében pedig egy díszes kard volt, ami szintén lángolt. Egyre közeledett lovával Daniel felé, aki elkezdett föltápászkodni, ahogy a lángok kiégették a sebeit, és Artemisz tüzét csak a vér táplálta ezen a világon. A kardot átdobta a másik kezébe, és engedte a vért lecsöpögni. Majd befeszítette a kezét, és mintha eldobna valamit, szinte ’’ki lőtte’’ a lángoló vért Daniel felé. Ahogy a vércseppek eltalálták, a lángok ismét elterjedtek a testén, és visszahanyatlott a földre.

Daniel fölpillantott, a földön egy vörös vonal jelezte a határt, alig volt tőle 2 méterre, a lángok ismét elfogytak testéről, kitudja miért. Furcsamód a láng nem okozott túl sok sérülést, viszont sokkal fáradtabb lett. Elkezdett kúszni a vonal felé, és ekkor szeme sarkából megpillantotta a megmaradt mágust, varázslata kezdett megformálódni, egyik kezében egy kristályt tartott, a másikkal mintha a kristály felé húzta volna Danielt. „Egy börtön, el fognak kapni!” Gondolta, és megpróbált minden erejét összeszedve felállni. Hirtelen lyukak keletkeztek a mágus testén, és a vér a levegőben rátapodott valamire, Daniel követte szemével a levegőben szálló vért, egészen a mögötte lévő hadseregig, elöl egy magas rangú tiszt ült, kardját ugyanazok a lángok borították, amik még nemrég Daniel testén voltak. A tiszt szemében meglepődés tükröződött, majd lováról oldalra vetődött, lábán landolt és távolabb ugrott. Közvetlenül a következő pillanatban a lován, és még számos másik katona testén és lován lyukak jelentek meg. „Csak egy embert ismerek, aki ilyesmire képes!” Gondolta Daniel, és Carlos odalépett mellé.

- Menekülj kölyök, az a zöldfülű és a serege könnyen elkaphat, ha itt maradsz, öreg vagyok már ahhoz, hogy itt órákig védjelek. – mondta, majd felvett egy védekezőbb pozíciót. Daniel elmosolyodott amennyire tellett tőle, és elkezdett föltérdelni. Amikor ez sikerült neki előre rakta lábát, hogy továbblépjen a határvonal felé. Ekkor maga mögött egy hangos robajt hallott, és hátranézett. A földből mintha tüskék emelkedtek volna ki, Carlos és Daniel felé, ám számos helyen lyukak szúrták át. Ezeket szintén szivárványszínű lángok borították, melyek lassan elhaltak. Carlos húzott egyet kardjával, és ’’szétvágta” a kőtüskéket, amik ezután darabokra hullottak. 

- Á Carlos ezredes, nem gondoltam volna, hogy a birodalom ellen fordul nyugdíjas korára, vagy talán a démonfajzat kényszeríti? – mondta Artemisz, cinikus mosollyal a száján. Majd ezután láthatóvá is vált Daniel számára, a kőhalom mögött.

. Nem kényszerít senki, maximum maga a birodalom, túl messze menteket a kísérletezéssel, hová tűnt az emberi méltóságotok?- válaszolta komor arccal Carlos.

- Ugyan már ezredes, ez egy komoly előrelépés, erősebbé válunk. De kell hozzá az a démonfajzat is ott melletted. – vágta rá Artemisz, majd leeresztette a vérző kezét, és a színesen lángoló vérét a földre csöpögtette.

- Tehát rajtad is kísérleteztek, Artemisz! Hát nem fogadtad meg a tanácsom, nem jelent neked semmit a tiszta emberi lélek? – Harsogta egyre dühösebben Carlos. Artemisz szája ismét mosolyra görbült.

- Az ember sokféle módon szerezhet hatalmat, anélkül, hogy démonná, agy istenné kéne válnia, ezek csupán a tisztátalan utak, a démonfajzat itt a tisztátalan, nem én!- Artemisz a földre tapasztotta kezét, és a vére egy kis körben terjedni kezdett. – Ne állj ellen, add át nekünk, és nem lesz semmi bajod. – ezzel a föld elkezdett mozogni körülötte. Carlos dühével telítve állt vele szemben. És kardját kitartotta. Daniel hirtelen elkezdett szinte fulladozni, érezte a hatalmas erők gyülekezését. Carlos körül egy kis körben megrepedezett a föld.

- Soha nem adom át neked ezt a kölyköt! – mondta, majd hirtelen elcsendesedett, és lecsukódott a szeme. „Öreg már, biztos több idő kell neki az energiagyűjtéshez” gondolta Daniel. Érezte, hogy picit össze tudta szedni magát, és a határ felé ugrott.  Artemisz ezt észrevette, és a vérző kezét továbbra is a földön tartva, felé emelte kardját. vércseppek szívódtak át a kezéről a pengére, és a hegyéig értek. Ekkor hirtelen egy nyílvessző csapódott Artemisz kezébe, amitől picit visszarándult a keze.  Daniel landolt a határ túloldalán, és Susant látta maga előtt, felhúzott íjjal.  Artemisz nem törődött a nyílvesszővel, de ahol a vér kibuggyant, ott rögtön belobban szivárványszínű lángokkal. Ismét föltartotta kardját, és a vércseppek lángolva kilövelltek Daniel felé. De a vércseppek nem találták el, Danielt, hirtelen a határ vonalán egy lila fal jelent meg.

- Nem jöhetsz át a határon, és nem támadhatod meg azt, aki már itt van. – csattant egy hang. – Ugye nem akarod, hogy nemzetközi konfliktus legyen? – jegyezte meg a hang picit gúnyosan. Daniel a hang irányába nézett, és egy világos lila öltözetű mágust látott. Egyből tudta, hogy Thoriri, mivel a birodalomban a mágusok nem hordtak ilyen típusú mágusruhát. Ugyanis Thorirban a mágusok száma jóval nagyobb volt, mint a birodalomban, ezért Thorirban több ágazathoz osztották őket, de magát a felosztást nem tudta Daniel. Artemiszen látszott, hogy kezd mérges lenni.

- Ezért még meglakolsz, Thoriri kutya! – mondta, és már támadott is volna újra, de ekkor Carlos hirtelen kinyitotta a szemét. Az energia, amit eddig gyűjtött szinte lökéshullámként terjedt el körülötte, de a határon keletkezett átlátszó fal nem bocsátotta át. A hadsereg többi része közben összeszedte magát, és felsorakozott a támadáshoz.

- Barmok, hátrébb, ezt hagyjátok rám. – parancsolta Artemisz, de már késő volt, Carlos zengő hangon így szólt:

- A szellemkard igéje: Ezerhegyű lándzsa! – Hirtelen letöredeztek darabok a kanyon sziklafalából, az embereket és lovakat valami láthatatlan erő keresztülszúrta. Az egyetlen, akit nem akart sehogy se eltalálni a technika az Artemisz volt. Vadul kerülgette a szellemkard láthatatlan támadásait, és közben egyre közelebb ért Carloshoz.

- Daniel, Susan, azonnal meneküljetek, induljatok el a főváros, Artrix felé, útközben beérlek titeket!- Ordította Carlos. Majd hirtelen, a kanyon falain fehér villanások jelentek meg, és a következő pillanatban, berobbant a kanyon oldala. A törmelék befele ömlött, a birodalmiak oldala felé, és elkezdett föltornyosodni a határnál állított mágikus falon. Az omlás közepette Daniel még ki tudta venni Carlos hangját.

- Hogy kerülsz ide és mit akarsz??- Ordította. – Válaszolj!!! Zet!!!

 A határőrök és a mágus nem engedték át Daniel és Susant a másik oldalra, és hangokat sem hallottak onnan. Már egy jó negyed óra telhetett el, amikor feladták.

- Mi ez a nagy ricsaj, nem tudok tanul… - egy mágusnövendéknek kinéző alak jött ki a határőrség épületéből, majd megdöbbenten tekintett a határnál tornyosuló romhalmazra. 

- Dehogy tanultál, nem szokásod ilyen korán Kranin, sokkal inkább szunyókáltál. – mondta a mágus  A tanonc láthatóan megsértődött.

- Ne becsüld alá a tudás utáni vágyamat. Ezek meg kik? –

- Néhány utazó, akiket agyon kerestet a birodalom, mellesleg valami démon is szóba került. A fővárosba akarnak jutni. – válaszolta a mágus.

- Akkor én elkísérem őket! – ajánlotta fel Kranin.

- Nem kell, segít… - kezdett bele Daniel, de Susan lecsitította.

- Köszönjük, jól fog jönni az útmutatás. – mondta.

- Hát rendben, 5 perc és indulhatunk is, várjátok, meg amíg összepakolok. –mondta, Kranin, majd visszament az épületbe. A mágus elmosolyodott.

- Ez után az unalmas határőrködés után jól jön valami izgalom a diákomnak, végül is csak 1 hónap múlva mentünk volna vissza a fővárosba, de elengedem veletek. – mondta, barátságosan. Ekkor egy nagy fényvillanás keletkezett Daniel előtt és egy fehér, tüskésen égnek álló hajú ember lebegett le Daniel elé. Daniel a szemébe nézett, a fehér szembogarakon önmagát látta.

- Üdvözletem, Zet vagyok. – mondta az idegen.

- Mit akarsz, és mért kiáltotta Car.. Vagyis az öreg a nevedet?

- Azt kérdezed, ki vagyok? Nos erre nem lesz nehéz rájönnöd, hiszen sokan ismernek. Hogy mért kiáltotta a nevemet? Természetesen azért, mert beomlasztottam a kanyont. – Daniel ezt hallva egyre dühösebb lett, tehát ez az alak választotta el Carlostól őket.

- Látom, idegesedsz- válaszolta Zet. – Megértem, hiszen a kísérőtök a túloldalon maradt, viszont ezzel meg is mentettelek titeket, és háború sem tört ki. De ne aggódj, elég erős, ahhoz, hogy ne haljon meg. Ami pedig téged illet, gyere velem! – mondta és Daniel felé nyújtotta a kezét. Daniel megmarkolta egyik tőrét.

- És ha nem akarok? – kérdezte Daniel. Zet visszahúzta a kezét.

- A parancsom az volt, hogy kérdezzem, meg nem tartasz e velünk, hogy hatalmat szerezz és segíts nekünk elérni egy fontos dolgot. De nem köteleztek rá, hogy elvigyelek, ez a te döntésed. – válaszolta Zet.

- Kik vagytok ti? –

- Ezt sajnos csak akkor mondhatom el, ha velem jössz. – itt Zet elmosolyodott. Danielben kavarogtak az érzelmek. Hatalom, erő ez kellet a bosszújához. Viszont ott volt Susan és Carlos, és az ellenszenv amit Zet iránt érzett. Nem tudott dönteni.

- A válaszom nem! – kiáltotta Daniel. Zet arcáról eltűnt a mosoly.

- Ez viszont azt jelenti, hogy az ellenségünk leszel, biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte.

- Állok elébe válaszolta Daniel és hátat fordított neki, hogy az épp megérkező tanonccal, és Susannal nekivágjon Thorir földjének.

Az utóbbi időben nem volt semmi új dolog (itt a honlapon, történeten belül), de ha látom, hogy tényleg vannak olyanok akinek tetszik a mű, akkor belehúzok és gyorsítok kényelmes, lusás írási tempómon :)

U.I. A 4. fejezet már majdnem kész!

- Tudom mi volt a vége, hogy mit akartál mondani, s ezt is fogom tenni, BOSSZÚT ÁLLOK!

Sok átgondolás után megkezdődött a fejezet írása
A címe: A démon ereje
Az egész mű történetéről előre: "Az emberfeletti erőnek két fő útja van, a démoni és az isteni. Hogy ezen belül mi történik, megjósolhatatlan. E kettő kiegészíti egymást, és rendben tarja világot. De az egyensúly megingott, és a sötétség terjedése rendkívüli dolgot váltott ki, KÁOSZT. E káosz a világ végét jelentheti, de mindíg van új kezdet..."

Update: Megvan a 3. fejezet

Bevezető

„Eljött volna a világvége? Nem. Még nincs itt az ideje. De a cselekmények melyek okozzák, már régen elkezdődtek…”

Lassan kinyílt az ajtó. Fény áradt be a terembe ahol a küzdelem résztvevői várakoztak. Daniel fölnézett, ő már döntős volt, de nem tudhatta még, hogy ki lesz az ellenfele. Ha tudta volna, hogy ki az, vagy azt, hogy mi lesz a harc következménye, inkább rögtön feladta volna és elrohan, de nem tudta.

A tömeg ujjongott, a döntő kezdetét vette Daniel kinn ált az aréna közepén vele szemben pedig legjobb batárja Jason. Visszagondolt a régi időkre, amikor még együtt edzettek és tanultak, és arra, amikor sikerült feljutniuk a legjobbak versenyébe, hogy elit orvgyilkossá váljanak. Lassan előcsúsztatta két tőrét és fölkészült a harcra, barátja ugyanígy tett.

Daniel és Jason közé egy vörös ruhás bíró lépett.

- Most következzék a döntő, a szabályok picit eltérőek az eddigiektől! - Arcán mosoly jelent meg. – Itt már élet halálra megy a mérkőzés!- Mind Daniel mind Jason arcáról lefagyott a mosoly.

- De miért? – kérdezte Daniel felháborodva.

- A válasz egyszerű. Aki csak a második legjobb az a csatatéren is meghal, tehát felesleges tovább képezni és a többiek közé pedig túl jó.

Jason arca megkomolyodott.

- Rendben van. - mondta. Ha így kell lennie hát, legyen.

- Akkor kezdhetjük? – mondta a bíró.

Daniel vonakodva, de végül odalépett barátja elé és felkészült a harcra. Aztán minden hirtelen történt. Jason támadásba lendült egy ugrással, Danielnek épphogy sikerült kivédenie. Ekkor Jason a levegőben megfordulva újabb csapást mért másik tőrével, Daniel könnyedén kivédte. Daniel megfordult és gyorsan nekiugrott az éppen landoló Jasonnek, aki pörögve védekezett és majd támadásba lendült és meglepte Danielt. Daniel hátraugrott de Jasonnek sikerült megvágnia Daniel felkarját. Daniel felugrott és Jason felé rúgott. Jason kezével kivédte majd a tőrszúrás elől hátraugrott és visszatámadt. Daniel stabilizálta helyzetét és egy előre szaltós rúgással pont fejbe találta Jasont aki a földre esett.

A bíró mosolyogva nézte a küzdelmet, kezében tartva a jutalomnak szánt tárgyat. Egy teljesen átlagos ékkő volt, melyben mágikus eszenciát szoktak hordozni, de volt benne valami más is, valami hatalmas, de veszélyes. Alig várta, hogy tesztelhesse a győztes harcoson.  Ekkor Jason kiütötte hirtelen Daniel egyik tőrét, de erre Daniel gyorsan reagált egy ütéssel. Jasont igaz eltalálta az ütés, de képes volt elgáncsolni Danielt és fölállni. Jason Daniel felé szúrt, de ő gyorsan kikerülte és felkapta elejtett tőrét és fölállt. Jason egy pörgéses mozdulattal megvágta és ellökte magától Danielt. Ezután rögtön felé ugrott és beleszúrt Daniel vállába. Daniel sziszegett a fájdalomtól, de gyorsan ellökte magától barátjától és hátraugrott. bírta a fájdalmat, kiképezték erre is, s karját is tudta mozgatni még. Hirtelen ellentámadásba kezdett és majdnem el is találta Jasont, de a kezén lévő sebesülés miatt épphogy ki tudta védeni barátja a támadást.

- Emlékszel arra, amit tanultunk? – kérdezte Jason. – A sebesült harcos előnytelenebb helyzetben van, mint a fáradt, vagy sértetlen. Tehát én fogok nyerni!

- Szerinted ez engem érdekel?- Daniel akaratlanul is elmosolyodott. – Nem hagyom, hogy emiatt veszítsek!- Jason nem habozott rögtön támadott, ám Daniel számított rá és gyorsan kitért. Ép karjával Jason felé szúrt, de nem volt elég gyors. Jason kitért és egy rúgással leterítette Danielt, és felé szúrt. Daniel kigurult Jason szúrása elől, de a felálláshoz nem volt elég gyors, Jason tarkón vágta. Daniel újból a földre esett, de megint sikeresen kigurult Jason szúrása elől és most sikerül felállnia is. Jason Daniel felé ugrott, de Daniel ügyesen elugrott és Jason felé szúrt, aki kivédte a szúrást, majd egy pörgéssel hátrébb rúgta Danielt. Daniel ismét elmosolyodott.

- Ismerjük egymás mozdulatait és használjuk is, ez tetszik- mondta.  Jason szintén elmosolyodott, majd támadásba lendült. Daniel gyorsan reagált, és ellentámadásba kezdett és majdnem eltalálta Jason mellkasát, de ellenfele időben elugrott. Daniel egy gyors mozdulattal utána vetődött, és sikerült beleszúrnia Jason talpába, de a földre került.  Jason nem törődve a fájdalommal (a kiképzés eredményeként) arcon rúgta Danielt, és a mellkasa felé szúrt. A vér fölfröccsent.

Az aréna nézőterén mozgolódás támadt. Az őrség parancsnoka megérkezett és helyet foglalt.  Mindenki félt tőle, hirtelen haragúsága, és vérszomja miatt. Most viszont nyugodtan nézte embereivel a küzdelmet, mely nagyon is érdekelte.

- Uram, pontosan hová fog kerülni a győztes, a birodalom haderején belül? - kérdezte egyik katonája.

- Azt nem tudom. – válaszolta – De ha jól emlékszem, valami kísérletet végeznek a győztesen, és bár én elleneztem mégis megteszik.

- Uram nem veszélyes ez?- kérdezte egy másik katona.

- Dehogynem, pont azért elleneztem.

Daniel sikeresen eltérítette igaz a fontosabb szervektől barátja pengéjét, mégis nagy sebet kapott. Ennek ellenére volt annyi ereje, hogy ellenfelét lelökje magáról egy ütéssel, és a tőre után nyúljon. Szája széléről is folyt a vér, és csak nagy erőfeszítéssel tudott támadást indítani. De támadása nem talált, és Jason hátraugrott.

- Na, jól van, most már elegem van belőled- mondta Jason – Végzek veled!- Ezzel két tőrjét összerakta és koncentrálni kezdett.

Daniel tudta, hogy Jason valami technikát fog használni, ezért gyorsan támadásba lendült és Jason felé szúrt. Jason hirtelen felnyitotta a szemét és hárított egyik tőrével, majd a másikat végighúzta az elsőn és a két penge szikrázódásából egy harmadik keletkezett, mely Daniel testébe fúródott. Egy rúgással el is löket magától Danielt és harci állást vett föl.

A tömeg ujjongott, a kisseb rangú tisztek elcsodálkoztak a tanonc teljesítményén, bár tudták, hogy nem akármilyen harcosokat képeznek a bérgyilkos akadémián.  Az őrség parancsnoka a bíróra nézett, az már készülődött a „jutalom” átadására. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy megakadályozhatná, de letett róla.

Az egész nézőtér elámult, Daniel felkelt a földről. Igaz erősen vérzett, mégis újra támadásra készült. Jason elmosolyodott.

- Pont ezt vártam tőled- mondta

- Hát – Daniel vért köhögött fel. – Nem okozhatok csalódást- ezzel támadásba lendült.  Jason pedig ellentámadásba, de sikertelenül. Daniel a mellkasán sebezte meg, Jason pedig hátralépésre kényszerült. Daniel folytatta a mozdulatsort és pördült egyet, újra megvágva Jasont. Jason erre Daniel felé szúrt, de Daniel kitért. Erre újra végighúzta a tőrét a másikon és a harmadik penge ismét megjelent, ám ezúttal Daniel kitért előle.  Jason elrúgta magától Danielt és koncentrálni kezdett.

- Energiairányítás: Harmadik penge, 2-es fokozat-

- Szóval ezzel a technikával támadsz- Daniel megpróbált elmosolyodni, és látta barátja komor arcát.

Jason támadásba lendült. Daniel kivédte a tőrjei szúrásait, és támadott is, de nem talált. Jason ekkor ismét előhozta a harmadik pengét. Daniel kitért, ám a penge hosszabbra nyúlt, mint azelőtt, és Jason Daniel után vágott vele, és el is találta. Daniel összébb rogyott, és ezt kihasználva Jason a mellkasába szúrt. Daniel a földre esett.

Jason a fülébe suttogott.

- Nem szúrtam létfontosságú pontra, maradj, nyugton tetess halottat. Majd elintézem a hullaházasokkal és túléled, legalábbis remélem - Danielhez nem jutottak el a szavak jelentései, szédült a vérveszteségtől, és tudta, hogy meg fog halni.

Jason a bíróhoz lépett, a bíró erre elmosolyodott.

- Gratulálok ifjú orvgyilkos, mostantól teljes értékű tagja vagy a birodalmi haderőknek.  Itt a jutalmad. - ezzel egy kéken világító követ nyújtott Jason felé. A kőből hirtelen kék energia nyaláb indult, és telibe találta Jasont, aki elkezdett egyre inkább kékesen világítani.

- Mi, mi ez?- kérdezte Jason

- Mint mondtam, jutalom. erőt ad, a hasznodra fog válni. – ezzel a bíró elnevette magát. A közönség pedig rémülten nézte mi történik.

Daniel érezte, hogy elhagyja az ereje, szemei kezdtek lecsukódni. Nagy nehezen Jason felé nézett, és látta mi történik barátjával a kő erejének hatására. Hallotta Jason ordítását. Hallotta a bíró kacaját. Ekkor döntött, utolsó erejével megmenti barátját. A bíró felé ugrott, nagy nehezen elrúgta magát a földtől és a kezében lévő kő felé szúrt. Meglepődött hangokat hallott, a közönség egy része menekülni készült. Daniel tőrjének hegye ekkor beleért a kéken világító kőbe. A tőr áttörte a kőt, a Jason felé irányuló energia hullám megszűnt és Danielt árasztotta el az energia.  Daniel ordított, érezte, ahogy belső lénye megváltozik, látta, ahogy tőrei átalakulnak, és zölden ragyogni kezdenek. Aztán hirtelen vége lett és a földre zuhant erőtlenül.

A közönség elcsodálkozott, de nem annyira, mint a bíró.

- Csoda, hogy képes vagy még felállni, azonnal meg kell, hogy halj. – mondta.

- Mindent elrontottál, őrség!! – a bíró a végén már üvöltött, és fegyvert fogott.

Daniel feje zsongott, nem tudott rendesen gondolkozni. Érezte, ahogy a sebei begyógyulnak.

Lassan fel ált, látta, hogy barátja is a porba hullt. Látta azt is, hogy pár őr kivont karddal rohan felé. De csak egy dologra tudott gondolni. VÉR! És ekkor megindult a támadás, hatan rohantak felé kivont karddal. Daniel elkezdett a szemben lévőhöz rohanni, könnyedén félreütötte a kardját és átszúrta a katona mellkasát. Hárította a második ütését, és végigvágott a testén. A harmadik katona szúrása elől kitért, felé szúrt, de az kivédte, majd másik tőrével leszúrta. Lehúzta a tőréről a testet és hátraugrott. A másik három őr rémülten nézett rá. Daniel tőrére nézett, véres volt, ettől pedig szinte szétrobbant a feje. A sok zsongó hangfoszlány közepette azt hallotta, hogy valaki azt suttogja:

- Nyald le a vért! Idd meg!!! – nem tudta, honnan jön a hang, de engedelmeskedett neki. Megnyalta tőrét. Hirtelen alábbhagyott a zsongás fejében és tisztán hallotta a hangokat, melyek a környezetéből jöttek.

- Erősítést! – kiabálta az egyik katona az üzenetküldő kristályába.

- Addig is föl kell tartanunk, nem tudhatjuk mire képes. – mondta egy másik. A harmadik pedig rögtön támadásba lendült. Sikertelenül, mert Daniel gyorsabb volt és leszúrta mielőtt támadhatott volna. Ekkor fájdalmat érzett a hátában, és egy kard jött ki a mellkasán. Lassan hátrafordította fejét. A mérkőzés bírója állt mögötte, mosolyogva. Majd kihúzta belőle a kardot és a földre zuhant.

- Probléma elintézve. – mondta.

- De uram nem kéne elvinni a kísérleti laborba, ellenőrizni, hogy mi történt. Hiszen lehet, hogy még hasznos lehet. – hőzöngött egy katona.

- Az irányító energia eltűnt belőle, képtelenek vagyunk kezelni, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy valami különleges történt, de ha igen még nem tudhatjuk mi a hatása, jobb volt mennél előbb megölni. – válaszolt a bíró.

- És mi lesz a másikkal? – kérdezte a másik katona.

- Az energia átadás megszakadt, ilyenkor a lélek is sérül, valószínűleg hallott. – jött a válasz. Daniel fölnézett a földről.

- Az nem lehet. – vér jött ki Daniel szája szélén - Nem lehet, én én megmentettem!!! – nyögte.

- Háh naiv vagy, vesztesként amúgy is megérdemled a halált. – mondta a bíró. Ezzel vigyorogva Daniel felé fordította kardját és szúrni készült. Hirtelen lefagyott arcáról a mosoly.

Daniel magára nézett, és látta, hogy a lyuk a mellkasán lassan kezd összenőni. Megint hallotta a hangot:

- Idd meg a vért, nyald le! Gyorsítja a gyógyulást. – Daniel így is tett, gyorsan felvette tőrét a földről, amely furcsa mód nem lett poros, és a vér nem alvadt meg rajta. Belenyalt aztán a mellkasára nézett, és látta, ahogy felgyorsul a gyógyulás, és teljesen beforr a sebe. A bíró hátraugrott.

- Tehát. tehát ez annak a démonnak az ereje. – mondta rémülten.

- Milyen démonról beszélsz? – kérdezte Daniel.

- Hogyhogy démon?? Hát ezzel kísérleteztetek? – habogott az egyik katona. – Erősítés ide vagy oda meghalunk!!!!!! – ezzel rémülten rohanni kezdett az aréna kijárata felé. A bíró elé ugrott és leszúrta.

- Még az ellenségnél is jobban kell gyűlölni, az árulókat és a gyávákat!!! – mondta – Ez a birodalom egyik fő törvénye. – ezzel elkezdett Daniel felé rohanni.  Daniel felé kezdett vágni, de Daniel kivédte támadását és visszatámadott. Ekkor a másik katona hátulról rátámadott. Daniel időben eltérítette támadását, de a kezébe szúródott a kard.  Daniel elugrott a támadóktól, érezte, hogy gyógyul a keze, elmosolyodott. Hirtelen támadásba lendült, és leszúrta a megmaradt őrt, mielőtt az bármit is csinálhatott volna.  Ezután a bíró felé ugrott, aki viszont gyorsabb volt nála, végigvágta a testét és arrébb lökte. Daniel megint lenyalta a vért tőrjéről, és sebei begyógyulta, felkelt a földről és védekező pozíciót vett föl.

- Milyen démont említettél? Válaszolj! – a bíró ezeket hallva elmosolyodott.

- A mágikus kőben, amit szétvertél, egy démon volt, ez volt a jutalom, s hatalom melyet a démon által szerzel. – mondta vigyorral az arcán. – És egy irányító bűbáj is volt benne, bár az nem beléd került. –

- Mi ezt meg, hogy érted?-

- Hát idő előtt szakítottad meg az átvitelt, így a barátod lelke és a démon lelkének bizonyos részei, az egyesülés összefolyásának következtében elvesztek, vagy beléd kerültek. Bár ahogy elnézem beléd csak démon került és nincs benned az irányító bűbáj, tehát veszélyes vagy a birodalomra nézve, meg kell ölnünk, vagy beléd rakni egyet. -  Daniel erre elmosolyodott.

- Próbáljátok csak meg, nehezen fog menni. – mondta.

- A birodalomnak jól jöhetnek az ilyen „halhatatlan” katonák, kísérletekhez is, állj mellénk, ne hagyd, hogy a démon uralkodjon, ne tény ésszerűtlenséget. – Daniel arca elkomorodott ezek hallatán, majd kifakadt.

- Azok után, amit velem meg Jason barátommal tettetek, „kísérletezés” néven az megbocsáthatatlan, inkább megöllek ezért mindannyitokat. – ezzel rátámadott a bíróra. A bíró hárította ütését, és maga mellett elvezette Daniel tőrét. Erre Daniel a másikkal kezdett meg egy szúrást. Erre a bíró hátraugrott és félreütve a tőrt Daniel felé szúrt. Daniel másik tőrével elütötte a kardot, így az nem ejtett mély sebet rajta. Majd egy pörgéssel végigvágott a bíró testén. A bíró egy hirtelen mozdulattal hátrarúgta, majd picit összecsuklott a fájdalomtól.

- A francba, erősebb, vagy mint hittem, tényleg egyre erősebben az orvgyilkos tanoncok. De nem hagyom, hogy legyőzzél! – ezzel támadást indított Daniel ellen.  Daniel hátraugrott, és kitért a támadás elöl. Majd egy jól irányzott vágással levágta a bíró kardot tartó kezét, és másik tőrével leszúrta. A bíró vért köhögött fel, erre Daniel másik tőrét is beleszúrta.

- A birodalom el fog kapni és meglakolsz! – nyögte, majd elmosolyodott – Nem menekülsz! –

Daniel kihúzta tőreit a bíró testéből, és körbenézett. Az aréna már üres volt, barátja teste feküdt csak középen. Odament hozzá, de ekkor hangokat hallott. „Bizonyára az erősítés” gondolta és inkább gyorsan fejugrott a nézőtérre és futni kezdett a széksorok között. Amikor az aréna széléhet ért kiugrott és tőrét a falba szúrva egyre lejjebb ereszkedett, majd leugrott az utcára. A város kihalt volt. Hallotta, ahogy a katonák becsörtetnek mögötte a stadionba.

- Eltűnt!- hallott egy hangot.

- Megkeresni! – szólt egy másik. Daniel elkezdett a városkapu felé futni. Ahogy haladt kifele a városból elgondolkozott azon, ami történt és barátja halálára. És most ezek után, el kell hagynia a várost, és elmennie. „Kitudja hová mehetnék, ám mégis, ahhoz a katonához, akivel még évekkel ezelőtt találkoztam, és meghívott magához, igen oda talán mehetnék. Mit is mondott, hol lakik. Megvan, a szomszédos faluban, nem is olyan messze, pár napi járóföld. De emlékszik vajon rám?”gondolta, és ekkor megint hangokat hallott. Bebújt gyorsan egy sikátorba és hallotta, ahogy őrök rohannak el a közelben. „Volt egy lánya is, igen náluk biztos elbújhatok. Ott nem találnak meg.” Folytatta útját, már a külvárosban járt, lassan közeledett a városkapuhoz. Maga előtt egy nyitva hagyott boltot látott, gyorsan magához vett némi élelmet. Kiért a város szélére. A kapu zárva volt és a tetején őrök álltak. Ekkor egy hangot hallott magában.

- Fuss föl és öld meg az őrt, képes vagy rá!- Daniel vonakodva, de nekifutott. Érezte, hogy gyorsabb, mint máskor, és ahogy belelendült simán fölfutott a falon, egészen az őrposztig. Az őr meglepődésében elfelejtett kiáltani, Daniel pedig egyik kezével befogta a száját, másikkal leszúrta. Visszanézett a városra, majd leugrott a kapuból a sivatagra és elindult futva észak felé, majd egy kis idő után visszanézett szeretett városára, amelyet ennyi év után most el kell hagynia.

A városőrség kapitánya végignézett az arénán és az arénához kirendelt szakasz parancsnoka felé fordult.

- Köszönöm, hogy hívtad az erősítést, bár ésszerűbb cselekedet lett volna, ha magad is harcolsz. – mondta.

- Hát igen, de uram akkor ki szólt volna önnek? És hát mégiscsak egy tanonc volt. - jött a válasz.

- Nézzen csak körbe, maga szerint ezt egy egyszerű tanonc tette?- rivallt rá a kapitány, majd az egyik katonához fordult. – A fiút megkeresni, és a felsőbb vezetésnek jelenteni az ügyet, a környező városokba is üzenetet küldeni a keresésre. –

Daniel már két napja sétált a sivatagban, élelme elfogyott ám furcsa mód nem nagyon érezte hiányát. A feje még mindig zsongott, de a hangot nem hallotta egyszer se. További egy napi járás után meglátta a távolban a falut, ahova tartott. Már eléggé kimerült volt, de nem érezte magát éhesnek vagy szomjasnak. Egy pillanatra megpihent majd továbbindult.  Megpróbált visszaemlékezni, hogy is hívták ezt az embert, akihez tartott. „Megvan!”

- Carlos!- hallatszott egy hang a házon kívülről.

- Mi az? – jött a válasz. - Mi történt megint? -

- Egy bandita csoport éppen kirabolja a piacot, segíts! –

Carlos ősz hajú, öreg ám mégis izmos alak volt. Nyugdíjas tisztként szeretett volna egy falucskában nyugodt életet élni lányával, de folyton banditák és tolvajok fosztogatták a környéket és a gyenge falusiak mindig hozzá fordultak segítségért. Ahogy föltápászkodott a fotelből morgolódott egyet magában és elindult az ajtó felé.

- Magatok nem tudjátok megoldani? – kérdezte, ahogy kilépett az ajtón.

- Nem uram, mi túl gyengék vagyunk! – jött a félelemmel teli válasz a falusitól. – Maga viszont erős, nagyon erős! –

- Heh, azért ne túlozzunk. – mondta Carlos miközben a házba belépve felkapta kardját az ajtó mellől.  – Susan mindjárt jövök kiabálta, ahogy kilépett az ajtón, majd bezárta maga mögött.

A parasztot a főtér felé követve sóhajtott egy nagyot, és mint már azelőtt sokszor most is elgondolkozott azon, hogy milyen nyugodt élete kéne, hogy legyen.  Kiértek a piacra, ahol Carlos rögtön meglátta a négy banditát, akik a különböző árusokat fosztogatták. A banditák nem vették észre, így az egyik mögé sétált és kardjával gond nélkül leszúrta. Erre a többi fölnézett. A fosztogatás öröme által keltett vigyor lelohadt arcukról és elsápadtak.

- Úristen, ez ez… - a banditának elakadt a szava. Egy másik befejezte helyette:

- Ez Szellemkard Carlos!!! –

Daniel lepihent egy pillanatra a kis lejtő előtt, melynek alján Varius faluja található, de gyorsan továbbindult és gyorsan le is ért a völgy aljára. Ekkor furcsa hang csapta meg a fülét. Olyan, mint amikor valakit leszúrnak. A hang halk volt, de ő tisztán hallotta. Hirtelen, nem tudta maga se miért a hang irányába kezdett futni és a feje zsongani kezdett. Egy piactér szélére érkezett, mely a lejtő egy meredekebb részének falával érintkezett. Egyik piaci árusító pult napernyője mögé rejtőzött, mert maga előtt egy kivont karddal álló férfit látott, aki három másik szintén kivont kardú férfit néz. Éppen gondolataiba merült volna, amikor az öregebbnek látszó férfi kardjával rámutatott az egyik „banditaszerű” férfire, akinek erre hirtelen a mellkasán egy lyuk keletkezett. A másik három erre láthatóan megrémült.

- Nem félünk tőled! Hiába nagy a hatalmad! – mondta az egyik bandita sápadt arccal majd támadásba lendült. Az öreg meglendítette maga előtt a kardját a támadó irányába, mire annak kettévált a teste. Hirtelen az egyik megmaradó bandita nyakán egy lyuk keletkezett és holtan rogyott össze. Az utolsó bandita félelmében felkiáltott és futni kezdett. Az öreg kinyújtotta felé a kardját és egy másodperccel később az ő testén is lyuk keletkezett. „Ezek a lyukak, mintha a kard okozná őket” gondolta Daniel. Egy falusinak látszó férfi jött elő az egyik épület mögül és habogva beszélni kezdett.

- Köszönöm a falu nevében, hogy megmentettél minket… Megint. –

- Ehh semmiség végtére is köztetek élek én is. – mondta az öreg.  Erre a pultok mögött rejtőző kereskedők is előbújtak.

- Carlos megmentett minket megint! – ujjongta az egyik. „Tehát ő lenne az, akit keresek” gondolta Daniel és rejtekhelyéről kiugrott a piactérre.

- Rég láttuk egymást, Carlos ezredes. – mondta miközben elmosolyodott. Carlos hátra se fordult.

- Csak nem jött megint valaki visszahívni a seregbe?- kérdezte.

- Szó sincs róla, magam is menekülök. –mondta Daniel.

- Ez a hang, csak nem? – mondta Carlos miközben hátrafordult.  Elkerekedett szeme a döbbenettől.

- Daniel! Újonc, hogy kerülsz ide? Gyere, majd nálam elmondhatsz mindent. –

10 lovas vágtatott a sivatagban Varius faluja felé, teljes páncélzatban. Vezetőjük fejében csak egy dolog járt, el kell kapni a menekülő újoncot, mielőtt elérné a határt.

A városparancsnok a rezidenciája ablakából nézte az eltűnő porfelhőt a messzeségben. A központból azt a parancsot kapta, hogy küldjön annyi embert az újon után, amennyit jónak lát. Ekkor az üzenetközvetítő kristálya világítani kezdett, és a szokásos hangot adta ki. Megérintette, amire egy hologramszerű kivetülés jelent meg fölötte. A meglepődéstől szinte leesett az álla. Maga az uralkodó képe jelent meg és beszélni kezdett.

- Kedves parancsnok úr, hány ember is küldött maga az újonc után? – mondta.

- Hát, én tizet uram, de a legkiválóbbakból. – hebegte a parancsnok. A császár arcán düh jelent meg.

- Mit képzel maga?  Hogy lehet ilyen felelőtlen?- kérdezte.

- Hát, ömm uram ez csak egy újonc, a tíz ember is sok. – mondta a parancsnok.

- De megfeledkezett egy nagyon fontos tényezőről, mégpedig, hogy egy démont ültettünk belé! Ki tudja mire képes. Azonnal küldje utána az összes emberét. –

- Igenis uram!- mondta a parancsnok, de már semmit se látott a kristály fölött. A megdöbbenéstől egy ideig csak helyben ült, majd feltápászkodott és elindult, hogy kiadja a parancsot.

A császár amint vége lett az adásnak tanácsosa felé fordult.

- Mi a határ azon részéhez legközelebb eső városunk? – kérdezte

- Golmur, uram. – jött a válasz.

- És hány egységünk van ott? –

- Tízezer uram. –

- Helyes, vezényeld őket a határhoz, minél gyorsabban, ha a démonfajzat végig menetel, még akkor is van rá kb két napunk. – az uralkodó arcára ezzel elégedett mosoly ült ki. A tanácsosa kevésbé volt boldog,

- De uram, Golmur három napra van lóval. – mondta idegesen.

- Én is tisztába vagyok vele, de miből gondolod, hogy végig menetelni fog? – jött a válasz.

Carlos kinyitotta a háza ajtaját és beinvitálta Danielt. Daniel be is ment, és elkezdett körbenézni.

- Nyugodtan huppanj csak le valahova. – mondta Carlos. Daniel le is ült a kanapéra.

- Susan gyere le! – mondta Carlos. – Na és hogy kerülsz ide? – folytatta. Daniel elmondta neki az egész történetet az arénától kezdve.

- Értem, tehát nem vagy biztonságban, de sajnos nálam nem tudsz elbújni. – mondta Carlos

- Miért? És mi lehet ez a démon dolog? – kérdezte Daniel.

- Pont a démon miatt nem, a kormány úgy látszik beújította a kísérletezést. Nekem nem lenne veled bajom, de bizonyára már nagy erőkkel kerestetnek. –

- Tehát ez igaz, a kőben egy démon volt, és most bennem van. – mondta lehajtott fejjel Daniel.

- Igen, nálunk nem maradhatsz, de segíthetünk, hogy elhagyd az országot. – mondta Carlos.

- Hogyhogy mi? Ki a másik? – mondta csodálkozva Daniel.

- Én és az apám. – hallott egy lágy hangot a lépcső felől. Fölnézett, egy nála valamivel fiatalabb lány ált a lépcsőn.

- Bemutatom a lányomat, Susant. – mondta Carlos – De már találkoztál vele régebben.

- Gyere, körbevezetlek. – mondta Susan.

Másnap reggel Daniel, ahogy felébredt lenézett a ház udvarába. Carlos egész szép kis gyakorlóteret rendezett be itt, néhány bábún karvágások, másikakban nyilak voltak láthatóak. Daniel elővette tőreit és gondolkodni kezdett. „Miért is győzött le majdnem Jason? Mert technikát használt, előrébb járt képességekben, mint én. Nekem is rá kéne edzenem, hogy erősebb lehessek.” Ezzel fel is készült. Felvett egy harci pozíciót és szorosan megmarkolta tőrjeit. „Mi is volt az, ami jól ment? Hát persze!”

Ezzel koncentrálni kezdett majd egy gyors mozdulattal összeérintette a pengéit.

- Energiairányítás: Energiapenge, 1-es fokozat – ahogy a technika beindult érezte, ahogy az energia áramlik a testén keresztül. Ám mégsem történt semmi.

Egy órával később Daniel már picit látványosabb eredményeket ért el. Igaz már picit kezdett fáradni, úgy gondolta ez még nem elég. Újra megpróbálta. Ezúttal halványzöldes energiaréteg jelent meg a két tőrpenge körül. „Sikerült” gondolta. Ezzel nekiugrott az egyik bábunak és felé csapott. Keményfából készült bábú volt, a rajta lévő vágásnyomok csupán a felszínét, némelyik 1-2 centi mélyen is sebezte. Ám most Daniel pengéi 5 centi mélyre fúródtak a fában. Viszont mielőtt mindkét pengéjét kihúzhatta volna megszűnt a technika. Magában jót is nevetett önmagán. Az egyik pengéjét ledobta és két kézzel kihúzta a másikat.

- Egész jó, egy újonchoz képest. – mondta egy lágy hang mögüle. Daniel megfordult, Susan volt az, arcán gúnyos kis mosollyal.

- Mióta nézel?- kérdezte Daniel.

- Egy olyan 5 perce, kíváncsi voltam, hogy mire jutsz. És te mióta vagy itt? -

- És ha már így lebecsülsz, te mit tudsz? – kérdezett vissza Daniel, hogy hárítsa az előző kérdést. Susan lassan lelépett a verandáról és lesétált az udvar egyik oldalához. Egy íj volt odatámasztva, és pár nyílvessző. Villámgyorsan fölkapta és már lőtt is. A nyílhegy megharcolta Daniel arcát és belefúródott egy bábu fejébe.

- Hát ehhez értek. – mondta Susan és elmosolyodott. Ekkor Daniel ajtónyikorgást hallott. Carlos volt az.

- Gyere, beszerzünk pár fontos dolgot a faluban. – mondta.

Ahogy a faluban sétálgattak és élelmet, meg egyéb felszerelést vásárolgattak, Daniel elgondolkozott. „Hogy jövök én ahhoz, hogy megzavarjam az életünket? Komoly bajba kerülhetnek miattam, de ha kell, segítek nekik. Carlos nem gyenge, de a birodalom erősebb.”

- Daniel, figyelsz? – Carlos hangja észhez térítette. – Tudom, miről gondolkozhatsz, ne félts minket, mi is veled megyünk. – Daniel egy kis mosolyt erőltetett az arcára, valami furcsa hang ütötte meg a fülét.

- Mintha egyszerre több lovas érkezett volna. – mondta.

- Á biztos csak egy karaván. –mondta Carlos. Daniel a szemébe nézett.

- 10 felfegyverzett katonából álló karaván? – Carlos odadobta Danielnek az eddig vásárolt holmikat tartalmazó hátizsákot. Daniel elkapta és futni kezdett. Maga mögött még hallotta Carlos hangját.

- A hágó kezdeténél várj be minket! –

Daniel nem látta, hogy követnék, de érezte. Gyanúját még inkább igazolta, hogy a falu határában már ott volt 5 lovas.  A lovasok rögtön meglátták és rohamot indítottak ellene, de Danielt felkészülve érte a támadás. Az első elől elugrott, a második lovának elvágta a lábát az ugrás közben, leérkezett a földre és másik tőrjével kivédte a harmadik kardcsapását és egyenesen nekirohant a negyediknek. A katonát váratlanul érte a szembetámadás, és Daniel egyszerűen felugrott a lóra, leszúrta lovasát és átvette a ló irányítását. Éppen elindult volna, amikor az ötödik belevágott a karjába, majd a másik 2-vel együtt megfordult. Daniel gyorsan elindította a lovat, és furcsállva látta, hogy sérülése gőzölögve beforr.  Ahogy elhagyta a falut hátranézett, a lovasok még mindig üldözték. „A hágó melyre Carlos gondolt nem messze a falutól” gondolta Daniel. „ Az vezet a szomszédos királyságba, ott már nem tudnak üldözni”.  

Egy kicsit később a másik 5 lovas is csatlakozott, így már 8-an üldözték Danielt. A parancsnok ideges volt, hogy 2 lovasa máris üldözés képtelen, lebecsülte a kölyköt, ez most már nyilvánvaló volt. Daniel szintén ideges volt, kevés esélyét látta a menekülésnek.  A sivatagban messze el lehetett látni, a hegyek már látszottak, de messze. Ekkor 2 lovasnak sikerült utolérni Danielt. Előhúzták kardjukat és Daniel felé lendítették. Daniel az egyiket ki tudta védeni, de a másik megvágta a karját, a katonák ismét vágni készültek, de Daniel számára hirtelen mintha lelassult volna az idő.

- Vért! Kevés a vér, így meg fogsz halni! Vért! – Daniel feje zsongott, de a katonák mintha lassított felvételbe mozogtak volna, gyorsan leszúrta az egyiket és fordult volna a másik felé, amikor hirtelen egy kard hatolt a hátába. Daniel hátrafordult, döbbenten látta, hogy valahogy véget ért ez a furcsa lelassulás, és a katona kardja a hátában van. Maga se tudta miért, de kilökte magából a kardot, lenyalta tőrétől a vért. Ismét érezte, hogy beforrnak a sebei. Mielőtt a katona támadni tudott volna, gyorsan megfordult és elvágta a nyakát. „Ez a démon talán valami regeneratív erőt adott nekem” gondolta Daniel. „De most nincs időm ilyesmivel foglalkozni, gyorsan el kell jutnom a határhoz.

Egy fél óra lovaglás után Danielt hirtelen beérte a katonák vezetője, Daniel felé csapott, Daniel ki is védte az ütést, de a katona gyorsabb volt, és leütötte Danielt a lóról. Daniel feltápászkodott, és látta, hogy a katona megöli a lovát. „Okos, így nem menekülhetek vele” gondolta.  A lovasok elkezdték körbevenni. Itt már itt-ott elvétve megtalálható volt egy fa. A hegyek közeledtek. Daniel gyorsan kirohant a fák felé, mielőtt a lovasok teljesen körbevették volna.  Ahogy Daniel futott, a lovasok összezavarodtak, azt hitték az újonc megadja majd magát.  De a vezér gyorsan reagált, és elindult Daniel után. Daniel sprintelni kezdett, a fák egyre közeledtek. „Ha bejutok a fák közé, könnyebben elmenekülhetek” gondolta. De ekkor hirtelen egy penge szelte keresztül a testét.  A fölre zuhant zihálva, a seb lassan be kezdett forrni, és érezte a vérszomjat.

- A vér segít, a vér segít!- hallotta újra a hangot elhalóan. „Igaza van, valahogy tényleg segít, vért kell szereznem. Akkor valahogy begyógyul a sebem megint és elmenekülhetek. Vagy mért ne ölném meg őket? Akkor egyszerűbb lenne menekülni!” Úgy érezte, mintha az utolsó gondolatot nem is ő gondolta volna, de mégis felkészült a harcra.

A többi lovas leszállt a lóról, körbevette Danielt, aki előhúzta két tőrét és védekező pozíciót vett föl. A katonák elővették kardjaikat és felkészültek a támadásra. A vezér lován maradva beállt mögéjük.

- A birodalom nevében el kell, hogy foglyunk, mivel már rájöttünk, hogy nem tudsz meghalni, nem kell visszafognunk magunkat. – a vezér arcán gúnyos mosoly jelent meg, ahogy ezeket mondta. – Katonák, támadás! – parancsolta. A katonák megkezdték a rohamot, Daniel elmosolyodott.

- Energiairányítás: Energiapenge, 1-es fokozat. – a technika gyengén, de létrejött. „ Remélem, fenn tudom tartani, nem fog sokáig tartani.” gondolta Daniel és belekezdett az ellentámadásba. Minden gyorsaságát összeszedve nekiugrott az első katonának, és egy nagy vágással hátralökte, majd fordult és egy másikat leszúrt. A tőrökkel való harc a gyorsaságra épít, de Daniel ezzel a technikával még meg is növelte a védő, és támadó felületet, mivel pengéje nagyobb lett, és persze erősebb is. Így amikor kivédte egy harmadik csapását, annak kardjában kis bevágás jelent meg, ahol a penge meghosszabbítása belevágott a kardba. Daniel leütötte ugyanazzal a tőrrel a kardot, és leszúrta a katonát. De hirtelen fájdalmat érzett a mellkasában. A maradék 2 katona két oldalról sikeresen leszúrta őt. Vér köhögött fel, és érezte, hogy ereje megcsappan. Picit összerogyott, majd pengéire nézett, és a vért látva rajtuk elmosolyodott. A katonák kihúzták belőle a kardokat, és hátrébb álltak, Daniel pedig a földre rogyott. A vezér előrébb lépett.

- Kötözzétek meg, gyorsan! Ki tudja, mit tud még… - mondta. Ekkor Daniel a szájához húzta az egyik tőrét, és lenyalta róla a vért. Érezte, ahogy visszatér az ereje és a sebei gyógyulnak.  Gyorsan felpattant, és leszúrta az egyik katonát. A másik gyorsan reagált, és felé vágott, de Daniel kivédte, ellépett mellette és leszúrta. A vezér felé ugrott, aki éppen kirántotta a kardját.  Felé ugrott és vágott, a nagyobbított penge széle vészesen közel ért a vezér testéhez. Daniel elmosolyodott. De ekkor a technika hirtelen megszűnt, és a penge csak a levegőt vágta.

A katonák vezére elmosolyodott és harci állást vett föl.  Daniel gyorsan visszanyerte egyensúlyát és tőrjeit a támadó és maga közé rakta.

- Nem rossz, egy újonctól. – mondta a vezér. – De ez még nem ment meg. Amíg itt vagyok, nem menekülsz meg. –  Daniel erre elmosolyodott.

- Ebben ne legyél olyan biztos. Még csak most kezdek belejönni. – mondta Daniel.  A vezér ekkor hirtelen dühödten rátámadott.  Daniel két tőrével épphogy kivédte ellenfele kardját, majd ellentámadásba kezdett, melyet a vezér blokkolt. Daniel kicsit hátraugrott, majd egy ellökte magát a földtől egy erős lökéssel előrefele. De ellenfele ellépett és kardjával belevágott Daniel karjába. Daniel ügyesen a lábára érkezett, és fordulásból újra támadott. A vezér kivédte, de Danielnek sikerült megkarcolni a karját, és tőrén ott volt egy vércsepp. A vezért egy erős rúgással hátralökte, majd kardját maga elé tartva koncentrálni kezdett.  Daniel gyorsan lenyalta a vért pengéjéről, majd rápillantott a vezérre. Ellenfele koncentrációjának hatása már kezdett látszani, a teste körül halványzöld energiaréteg kezdett megjelenni. Daniel felmérte a helyzetet. „Most nem figyel, elmenekülhetek.” Maga mellé nézett, még ott volt 2 ló. „Remek ezeket elviszem, és nem tudok követni” gondolta, majd odafutott és felpattant az egyikre, a másik kantárát pedig megfogta, és elindította a lovat. Egy perc után már majdnem az erdő szélén volt, körülötte már volt egy-két bokor, ekkor hirtelen valami kettévágta lovát. Majd egy kard átszúrta testét és nagy erővel a földbe csapódott. Kinyitotta a szemét, a seb lassan forrni kezdett, de túl lassan. Föltápászkodott. Előtte ált ellenfele, az energia nagy mennyiségben áramlott testéből, és kardja is, min teste zölden izzott.

- Energiairányítás: Mesteri energia aura: 3-as fokozat-

Elösször is üdvözlök mindenkit a honlapon és örülök, hogy végre elkészült. Az első két fejezet hamarosan publikálásra kerül, addigis mindenki érezze jól magát!